Ezt nem lehet megúszni

„Közel vagyunk egymáshoz, és közel vagyunk magunkhoz, ha elolvassuk Kovács Ákos novelláskötetét. A történetekkel új és új világokba utazhatunk, hátrahagyva mindent: ott vagyunk az író mellett a tengerparton, sétálunk az ihletet keresve, ott vagyunk a szűk nappaliban a televíziót nézve, az idős apa fotelje mögött, a klórszagú uszodában a kamasz fiúk közt, ott vagyunk az időskori élményeknél, a gondoskodásnál, és ott vagyunk a haldokló anyánál. Kapunk felemelő és mélybe rántó pillanatokat, akár a valós életben. De mégis leginkább önmagunkkal találkozunk a novellák olvasásakor: a történetek finoman vezetnek minket saját kérdéseink felé: kik vagyunk, honnan jövünk, látjuk-e az életünk apró és fontos mozzanatait, vagy sem. Meghalljuk a szüleinket? Osztozunk a sorson, tudunk adni, tudunk kapni? Azt cipeljük legtovább, amitől szabadulni szeretnénk? Figyelünk-e. Szeretünk-e. Engedünk-e. Felnőttünk-e. Csupa olyan kérdést vet fel a könyv, amit nem lehet megúszni. Mindezt érzékenységgel, mindent átható figyelemmel. Kapunk, és van veszteségünk is. És mi marad a végén? Egy kulcs az életünkhöz, egy dilemma, egy Tolsztoj-kötet, egy vallomás, egy mindent megváltoztató élő közvetítés, vagy a pont, amikor megtanulunk gondoskodni. Szerelmek, anyák, apák és fiúk, és a történelem. Az életünk – közelről.” – Juhász Anna irodalmár